Online Hírszerkesztő Képzés I. Kerület

Online Hírszerkesztő Képzés I. Kerület

ONLINE HÍRSZERKESZTŐ KÉPZÉS Az interaktív, a híreket, és az eseményeket azonnal a nagyközönség elé táró internetes média világszerte fokozatosan háttérbe szorítja a hagyományos, papír alapú sajtót. A Magyar Televíziós, és Filmművészeti Szövetség online hírszerkesztő képzésének részt vevői a jelenkor internetes hírszolgáltatói technikáit, a hírszerkesztést, és a cikkírást tanulják meg. Azok számára ajánljuk a képzésünket, akiket vonz az újságírói pálya, akik szívesen sajátítanak el új ismereteket, akik kihívást éreznek abban, hogy a jövőben egy virtuális szerkesztőség munkatársaként dolgozzanak. A képzés résztvevői távoktatási rendszer révén sajátíthatják el az ismereteket. A résztvevők elektronikus levélben elküldött modulokban kapják meg a soron következő előadások anyagát, és ugyanígy elektronikus levélben továbbított tesztekben számolnak be a tanultakról. Az E-learning programnak köszönhetően az új jelentkezőknek nem szükséges megvárniuk a következő kurzus indulását, hanem bármikor csatlakozhatnak a képzéshez, továbbá otthoni körülmények között tanulhatnak. Bővebb információ, és jelentkezés: Magyar Televíziós, és Filmművészeti Szövetség Online Hírszerkesztő Képzés – E-learning Program Email: ONLINE HÍRSZERKESZTŐ KÉPZÉS Az interaktív, a híreket, és az eseményeket azonnal a nagyközönség elé táró internetes média világszerte fokozatosan háttérbe szorítja a hagyományos, papír alapú sajtót. A Magyar Televíziós, és Filmművészeti Szövetség online hírszerkesztő képzésének részt vevői a jelenkor internetes hírszolgáltatói technikáit, a hírszerkesztést, és a cikkírást tanulják meg. Azok számára ajánljuk a képzésünket, akiket vonz az újságírói pálya, akik szívesen sajátítanak el új ismereteket, akik kihívást éreznek abban, hogy a jövőben egy virtuális szerkesztőség munkatársaként dolgozzanak. A képzés résztvevői távoktatási rendszer révén sajátíthatják el az ismereteket. A résztvevők elektronikus levélben elküldött modulokban kapják meg a soron következő előadások anyagát, és ugyanígy elektronikus levélben továbbított tesztekben számolnak be a tanultakról. Az E-learning programnak köszönhetően az új jelentkezőknek nem szükséges megvárniuk a következő kurzus indulását, hanem bármikor csatlakozhatnak a képzéshez, továbbá otthoni körülmények között tanulhatnak. Bővebb információ, és jelentkezés: Magyar Televíziós, és Filmművészeti Szövetség Online Hírszerkesztő Képzés – E-learning Program Email: elearning@mtfsze.hu Web: www.mtfsze.hu Web: www.mtfsze.hu

Saturday, February 27, 2010 4:44:10 PM - Link

Click here to unsubscribe from Különórák| Tanfolyamok| Korrepetálás - Pest megye . Sent using Reblinks.